Csatlakozzon az X4ever mozgalomhoz

Több ezer ember tartja kordában a súlyát az OGX segítségével a világ minden táján

JEREMY

HALL

„Ahogy elkezdtem fogyni, egyre kevésbé volt fájdalmas az edzés, mert az ízületeim nem voltak annyira leterhelve mint korábban. Növelni tudtam az edzés intenzitását, élveztem a szabadban töltött időt, és még egy biciklitúrára is elmentem a barátaimmal. Világossá vált, hogy nem csak a kitűzött célt fogom elérni, hanem az életstílusom is meg fog változni.“

Egyértelműen látszott, hogy a változás a hozzá közelálló személyekre is jó hatással volt, ami még inkább ösztönözte.Többévi kutatás után Jeremy Hall végre rátalált a FENIX-re.

„Megtaláltam a leginkább nekem való megoldást, és még másokat is lelkesíteni tudok. Az OGX-szel bármire képes vagyok és elkötelezettségemmel példát tudok mutatni másoknak.“

LINDA

GROSS

„2016 júniusában ráálltam a mérlegre, és azt kellett látnom, hogy a súlyom még soha nem volt ilyen magas, 58 éves voltam, túlsúlyos, kimerült és kedvetlen. Aznap határoztam el, hogy változtatnom kell.
Elkezdtem edzeni és több vizet inni. Véletlenül bukkantam rá a FENIX-re az első héten, és örömmel
próbáltam ki. Az első héten 3 kilót fogytam úgy, hogy két étkezést helyettesítettem turmixszal. A turmixok elkészítése nagyon egyszerű és kényelmes, mindenhova magammal vittem őket. Elkezdtem sétálni, először lassan, de ahogy fogytam, egyre nagyobb sétákat tudta tenni egyre gyorsabban. Évek óta először vettem elő a biciklimet, és elkezdtem biciklizni a folyó mentén haladó úton a házunk közelében. 5 hónap alatt 21 kilót fogytam.

Majd kicsattanok az energiától. A FENIX segítségével sikerült lefogynom, és egészségesebben és aktívabban élek, amit nagyon élvezek!“

FERNANDO

RODRIGUEZ

„Szeretem a FENIX ízét. Mióta napi két alkalommal iszom a turmixot, sokkal több energiám van, és
aktívabban és egészségesebben élek. Amióta elkezdtem a programot, 31 kilót fogytam, a feleségem pedig 15 kilót. Nagyon elégedettek vagyunk az új külsőnkkel, sokkal magabiztosabbak lettünk, és hiszünk benne, hogy bármi lehetséges, ha elég elkötelezettek vagyunk.

2017-ben még 20 kilót tervezek leadni úgy, hogy folytatom az aktív életmódot, és másokat is igyekszek motiválni.“

LESLIE

DRAKE

„A FENIX-et könnyen meg lehet inni, költségkímélő és ami a legfontosabb, nagyon finom! Azt szeretem benne, hogy nem bonyolult. Örömmel iszom meg a turmixot reggeli és ebéd helyett. Amióta naponta két étkezést FENIX-szel helyettesítek, hatalmas változások következtek be az életemben. Ha a tükörbe nézek, azt a nőt látom, aki évekkel ezelőtt voltam, mielőtt elkezdtem elhanyagolni magam. Megnőtt az önbizalmam és sokkal több energiám van. Próbálok másokat is arra ösztönözni, hogy a lehető legtöbbet
hozzák ki ömagukból.

Már 4 ruhamérettel kisebbet viselek, de ez még nem a vége. Az a célom, hogy 60 kilót adjak le, és megmutassam a világnak, hogy mi minden lehetséges a FENIX-szel!“

EGYSZERŰ. KÖNNYŰ. HATÉKONY.

ÉTKEZÉSI TERVEK

Olykor az élet legjobb dolgai a legegyszerűbbek.

A korlátozott energiatartalmú étrend két étkezését helyettesítse FENIX étkezéspótló turmixszal, így elősegítheti a testtömeg csökkenést. A korlátozott energiatartalmú étrend egy étkezését helyettesítse FENIX étkezéspótló turmixszal, így elősegítheti a testtömeg stabilizálását fogyás után.

Ennyire egyszerű.

PÉLDÁK MOZGÁSGYAKORLATOKRA

A testmozgás kulcsfontosságú az aktív és egészséges életstílushoz.

Ha nem is végez rendszeresen testmozgást, tekintse meg a mozgásgyakorlatok videóinkat, és fedezze fel, melyik felel meg leginkább Önnek. Rendszeresen végzett mozgásgyakorlatokkal és étkezéspótló termékeinkkel FENIX madár módjára emelkedhet a magasba.

ÍZLETES
TISZTA
EREDMÉNYEK

IDEGEN
ANYAGOKTÓL
MENTES
HATÉKONY